Munkatársaink

Dr. Balaton Zsófia

fogorvos

Rólam bővebben
Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akiknek a munkájuk a hivatásuk. Célom, hogy a pácienseimmel kialakuljon egy biztonságos, bizalmas légkör, ahol a félelem oldódik és közösen együttműködve elérjük a kívánt eredményeket rövid- és hosszútávon egyaránt. 
2016 óta bővítem tapasztalataimat a fogászatban, már az egyetemi éveim alatt is folyamatosan dolgoztam különböző magánrendelőkben, hogy általam nagyrabecsült szakemberektől tanuljak. Szakmai szemléletem, hogy az embert egészben kell látni és egyénileg meghatározott komplex megoldásokat kell nyújtani az egészségügyi problémákra, amik funkcionálisan és esztétikailag életminőséget javítanak.

dr. Kovács Emese

fogszakorvos

Rólam bővebben

Üdvözlöm Önt a Dr. Margaret Dent honlapján. Dr. Kovács Emese vagyok és több, mint 20 éve foglalkozom fogászattal. Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgám van, de érdeklődésem korán a szájsebészet és az implantológia felé fordult. Így folyamatosan ezeken a szakterületeken képzem magam tovább. 2019-ben végeztem el Münsterben a Mester Implantológiai szakképzést, ahol M.sc fokozatot szereztem.
Évekig oktattam fogászati asszisztenseket, rendszeresen fordítok hazai szaklapokba. Majdnem egy évtizedet dolgoztam az egyik legnagyobb betegforgalmú, határmenti klinikán, ahol elsősorban külföldi páciensek teljes szájrehabilitációját végeztem. Az időfaktor és a precizitás különös hangsúlyt kapott, így ezt a szemléletet átültettem a saját betegellátásunkba is.
Rendelőnkben főleg konzerváló fogászati ellátást végzek, fogpótlásokat, szájsebészeti fogeltávolításokat, bölcsességfoghúzásokat, implantációt és az ezzel kapcsolatos fogpótlásokat készítem el.
Fontos küldetésem, hogy a pácienseink pontos képet kapjanak a rájuk váró beavatkozásokról és azok életminőségükre gyakorolt hatásáról. Nem utolsósorban nálunk mindig jó a hangulat a szorongás és félelem oldása érdekében.

Dr. Csizmarik Emese

fogorvos

Rólam bővebben
2018-ban a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem meg fogorvosi diplomámat. Az eddig megszerzett tudást és tapasztalatot igyekszem a lehető legnagyobb mértékben a pácienseim javára fordítani. 
 Kiemelten fontos számomra, hogy pácienseim komfortosan, oldottan érezzék magukat a kezelések során, mindenről teljes körű, érthető információt kapjanak, és elégedettek legyenek a végeredménnyel! Előnyben részesítem a komplex fogászati ellátást.

Braun Anna Sára

dentálhigiénikus, praxismanager

Rólam bővebben

Braun Anna Sára vagyok,  több mint 10 éve dolgozom már a fogászati ellátásban, Először fogtechnikusként végeztem, majd ezután elvégeztem a fogászati asszisztensi, majd a dentálhigiénikusi, és a praxismanageri  képzést is. Nagy gyakorlatot szereztem ez alatt az idő alatt az általános fogászat, a szájsebészet, és a dentálhigiénikusi feladatok ellátásában. Dentálhigiénikusként kiemelten fontos feladatomnak tekintem a prevenciót, a helyes szájhigiénés szokások megerősítését. Szeretném segíteni Önöket abban, hogy a rendelőnkben a legjobb minőségű ellátást kapják. Praxismanagerként a napi rutin megtervezésével és irányításával a kollégáink hatékonyabb munkavégzését támogatom a rendelőnkben, az Önök elégedettségéért.

Bayer Tamara

fogászati asszisztens

Rólam bővebben
Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnàziuma és Szakközèpiskolájában végeztem, majd a Fogászati Asszisztensi szakàn szereztem szakképesítést. A szakmám a hivatásom is ebben megtaláltam önmagamat és a kreativitásomat is. Nagyon fontos számomra az emberekkel való kommunikáció és a valódi bizalmon alapuló kapcsolat létrehozása a páciensekkel.